Új mérföldkő a hazai esetoldásban

A mozgalmas nyári napok forgatagában a vízparton ülve, limonádét szürcsölve, pihenés közben talán sokan észre sem vettük, hogy a hazai esetversenyzés egy új, fontos mérföldkőhöz érkezett. Idén augusztusban a Case Solvers először rendezett nemzetközi esettanulmány-versenyt Magyarországon, melynek döntője a Budapesti Corvinus Egyetemen zajlott. A megmérettetés több szempontból is innovatív volt, nemcsak hazánkban, hanem nemzetközileg is újdonságnak számított.

Mindig nagyon nehéz elsőként szervezni és rendezni egy eseményt” – emelte ki Valcsev Petra, a Solvers’ Cup főszervezője. „Nagyon sok ötletünk volt a koncepciót illetően, mindenképp valami nagyon maradandót szerettünk volna alkotni. Rengeteg kihívással kellett szembenéznünk, mind a meghívott, és az online csapatok számát, logisztikáját illetően. A projektcsapat lelkesedése, a Case Solvers négyéves múltja és a tagok sokéves versenytapasztalata segítette a munkámat. Remélem, hogy sikerült elég magasra tennünk azt a bizonyos mércét.

solvers_cup_338_of_422.JPG

A meghívásos versenyen kilenc ország Consulting Clubjainak tagjai mérettettek meg, összesen harminchatan látogattak hazánkba, mialatt az online fordulóra százharmincan regisztráltak. A Loxon Solutions által biztosított esetre rendkívül színvonalas és a vállalatvezetősége számára hasznos, érdekes megoldások születtek, mind a meghívásos, mind pedig az online forduló résztvevőitől. Azinternetes verseny eredményeire már szombat este fény derült, így a legjobbnak bizonyuló csapat a vasárnapi döntőn adhatta elő megoldását a szakértő zsűri előtt.

A Solvers’ Cup Online keretein belül a világ tizenöt országából érkező kiváló esetoldókat mind maga mögé utasító csapat a Budapesti Corvinus Egyetem EVK Szakkollégiumának hallgatóiból állt össze. A győztes csapat tagjai Klem Vivien, Kadocsa Ferenc és Dévald Ákos voltak. A második helyezést a londoni Imperial College, míg a harmadikat pedig az ugyancsak magyar Danube Consulting csapata érte el.  

Dévald Ákos, az online verseny győztese, az alábbiakat emelte ki: „Izgalmas, újfajta kihívással találtuk szembe magunkat, amikor a korábbi versenyekkel ellentétben otthonról oldhattuk az esetet egy időben rengeteg más csapattal. Inspiráló volt a tudat, hogy a világ minden táján ugyanazon a problémán töri a fejét több mint száz kiemelkedő esetoldó.

solvers_cup_165_of_422.JPG

(Fotók: Faragó László, CMM)

A meghívásos fordulóra Consulting Clubok delegálhattak csapatokat. A Budapesti Consulting Club küldöttjei szintén a Corvinus egyetem hírnevét öregbítették. Erőss Doma, Molnár Noémi, Parragh Péter és Szabó Mátyás inspiráló megoldással álltak elő, Egyetemünkhöz méltóan képviselték a hazai esetoldókat. A színvonalas döntőből végül az Oxfordi Egyetem csapata került ki győztesen. A dobogó második fokára a Belgrádi Egyetem csapata állhatott, míg a harmadik helyet a Sankt Gallen-i Egyetem szerezte meg. Minden résztvevő csodás élményekkel, új barátságokkal és tapasztalatokkal gazdagodva térhetett haza.

Ábrahám Zsolt, a Case Solvers egyik társalapítója és egyben a Corvinus egyetem egy oktatója szerint bár kimagaslóan sikeres nyarat tudhat maga mögött a szervezet, még mindig nincs megállás. „Az idei Solvers’ Cup megszervezésével sikerült feltennünk Budapestet és a Corvinus egyetemet a nemzetközi esettanulmány-versenyek térképére.”

 

(Videó: Kovács-Dobák Géza, CMM)