Van-e egyáltalán értelme a népszavazásnak? - Az európai gyakorlat

Október 2-án szavaz Magyarország a „kényszerbetelepítésről”. Már maga a megnevezés is félrevezető, a nemleges szavazatok elsöprő aránya pedig gyakorlatilag kezdettől fogva borítékolható. Fontosabb kérdés azonban, hogy jogilag és logikailag egyáltalán értelmezhető-e egy olyan népszavazás, mely egy Európai Uniós kérdést nemzetállami szinten tárgyal.

A vasárnapi népszavazás igazi kérdése nem az, hogy az igenek vagy a nemek lesznek-e többségben, hiszen az a kezdetek óta egyértelmű, hogy nincs olyan forgatókönyv, mely szerint az igenlő válaszok győznek. Az ellenzéki pártok többsége meg sem próbálta választóikat az igen felé terelni, vélhetően hatalomtechnikai szempontból a bojkott és az érvénytelen szavazat tűnt a legkisebb arculatvesztéssel járó megoldásnak – az esetleges érvénytelen népszavazást pedig még saját sikerüknek is elkönyvelhetik. Egyedül a Magyar Liberális Párt volt az, aki nyíltan az igen mellett kampányolt. Azonban felmerül a kérdés – milyen jogi és logikai következményei vannak egy olyan népszavazásnak, amely egy, már elfogadott – és a kormánypárt képviselői által is aláírt – EU-s határozatot tárgyal nemzetállami szinten, úgy, hogy a szavazás végeredményének semmilyen kényszerítő ereje sincs.

(Fotó: Index)

Hasonlóságokat fedezhetünk fel azonban az október 2-ai, valamint a 2005-ös francia népszavazás között, mikor is Franciaország népszavazáson utasította el az Európai Alkotmányt. Hatályba lépésének esetén az új alkotmány átláthatóbbá és hatékonyabbá tette volna az Uniót, nagyobb jogkört adott volna az Európai Parlamentnek, az Uniónak pedig a nemzeti és nemzetközi jogban egységes jogi személyiséget. Ez esetben is egy összeurópai kérdést tártak az állampolgárok elé, annak ellenére, hogy a közös alkotmányt a parlament is ratifikálhatta volna. Több mint tíz évvel ezelőtt Franciaországban igen magas részvétel mellett győztek a nemek, ez pedig az Európai Alkotmány bukásába került. A francia népszavazás kihatott a környező országokra is, Franciaország után Hollandia is elutasította a közös alkotmányt – a tervezet bukásához azonban már egy tagország vétója is elegendő lett volna. Ezt követően az EU állam- és kormányfői 2005. júniusi csúcstalálkozójukon felfüggesztették az Alkotmány ratifikációját. Ebben az esetben a nemzetállami érdekek felülírták az összeurópait, tagállami vétóval megakadályozták az EU-alkotmány hatályba lépését.

szavazolap.jpg

(Fotó: MTI)

A mai népszavazás azonban csak körvonalaiban hasonlít a 2005-ös francia referendumra. A kvóta-népszavazás eredménye tökéletesen irreleváns, hiszen mindegy, hogy az igenek vagy a nemek győznek, kényszerítő ereje nincs, a végeredmény legfeljebb érzelmi töltéssel, és egy masszív, mozgósítható szavazóbázis kiépítésének reményével bír. Egy folyamatban lévő EU-határozat ellen ugyanis nem lehet nemzetállami szinten fellépni. A kötelező kvótáról való szavazásnál ugyan Magyarország nemmel voksolt, ám a belügyminiszterek tanácsa minősített többséggel elfogadta, ezáltal az mindenkire kötelező érvényű – a nemmel szavazókra is. Egy tagállami szinten elfogadott kérdést nemzetállami szinten újra megszavaztatni felesleges, ezen felül ellent is mond a demokratikus mechanizmusoknak. Azt, hogy a népszavazásnak mennyire nincs valódi tétje, jól mutatja a miniszterelnök nyilatkozata: a Katolikus Rádiónak adott interjújában azt mondta, a szavazás végeredményének jelentősége inkább csak érzelmi. Ha már a szavazás érvényessége sem szempont, akkor valóban csak pusztán szimbolikus eseményről beszélünk.

Márton Levente